Bemutatkozás

Sibak Zoltán vagyok, a DogTrans Kft. egyik alapító tagja. Több mint egy évtizede foglalkozom hivatalosan kutyákkal. Természetesen gyerekkoromban mindig volt kutya a család mellett. Majd 10 évvel ezelőtt örökbe fogadtunk egy mentett argentín dogot akivel azután elkezdtük a kiképzés és kutyaiskola mélységeibe egyre jobban beleásni magunkat. Ezután otthagytam az irodai állásom és kiképzőnek álltam. Elvégeztem a kutyakiképzői tanfolyamot és folyamatosan tanultam, fejlesztettem magam. Majd jött az első nagy megmérettetés a Fehér isten című film. Ebbe több mint 200 kutyát vittünk, képeztünk és utána nem volt megállás. Egymást érték a filmek amikbe különböző állatokat kellett képeznünk. Hol kutyát, hol macskát, hol madarat vagy éppen szarvast vagy vaddisznót. Ezalatt az idő alatt nagyon sokat tanultam az állatokról. És nem csak a kutyákról hanem mindenféle állatról. Megfigyelhettem őket és a viselkedésük alapján a legmegfelelőbb képzést alkalmaztuk. Az állatokkal való filmezés felkészített, hogy mindig történhet /és általában történt is/ valami váratlan dolog vagy egy váratlan kérés a forgatás alatt. így megtanultam felkészülni mindenre. Az állatszállításban is, pont mint a filmezésben, mindig vannak kiszámíthatatlan dolgok amiket meg kell oldani. Úgy gondolom, hogy felkészülten és bátran merek szembenézni bármilyen problémával.
A filmezés után a Liszt Ferenc Nemzetközi Reptéren dolgoztam mint robbanóanyag-kereső kutyavezető. Itt a kutyák hivatáshoz való hozzáállását figyelhettem és tanulhattam meg. Egészen másként kell tekinteni rájuk, másként kell velük foglalkozni mint azokkal a kutyákkal akik házi kedvencként vannak a családnál. Ők vigyáznak ránk, és mindig maximális odaadással végzik a munkájukat.
Úgy gondolom, hogy az állatok részét képezték és fogják is képezni az életemnek.  Emiatt vágtunk bele 2020 nyarán a saját vállalkozásba ami a kutyák szállításával foglalkozik. Ez lett a DogTrans. Nagyon örülök neki, hogy eddigi pályafutásom alatt ilyen sokféle dolgot/munkát megtapasztalhattam, megtanulhattam, hogy ennyi féle különböző állattal dolgozhattam együtt, mert úgy gondolom, hogy tőlük lehet a legtöbbet megtanulni…róluk!

„A gazdag embernek márkajelzés van a ruháján, a boldog embernek kutyaszőr!”


Balogh Dóra vagyok, jelenleg robbanóanyag-kereső kutyavezetőként dolgozom a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Születésem óta nagy szerepet kapott a kutya az életemben, hiszen édesapám is nagy kutyás volt, járt vadászni és kutyakiállításokon is részt vett. Az első saját kutyámat 2006-ban kaptam, egy kan Golden Retrievert, akivel mondhatni hivatalosan is belecsöppentem a kutyás életbe. Vele kezdtem el megismerni az engedelmest, az agilityt és a kutyakiállítások rejtelmeit is. Nagy sikereket nem értem el vele, de ő mindenre megtanított, szinte egy tükröt mutatott felém. Megtanultam általa, hogyan kell tisztelni a sportot és hogyan kell alázattal hozzáállni. Vele megtapasztaltam milyen a kutyázás pokla és milyen a kutyázás öröme. Megtanított kitartónak lenni, hogy soha nem szabad feladni és, hogy hogyan kell küzdeni azokért a célokért, amiket el akarsz érni. 2009-ben megérkezett az első Border Colliem, akivel újabb kutyás sportokat ismertem meg és általa a tenyésztésbe is belecsöppentem. Vele sikerült részt vennem a Junior European Open Agility versenyen 2012-ben és 2013-ban. Sikerült elérnünk az A3-as szintet 2012-ben. Junior országos bajnokok voltunk  2011-ben és 2012-ben, Országos bajnok csapat tagja volt 2012-ben, Junior Köztársaság Kupa bajnok volt szintén 2012-ben és Magyar Border Collie Bajnokság 3. helyezettje 2012-ben. A terelést, mint munkát is kipróbálhattam vele és egy sikeres terelő ösztönpróbát is csináltunk. 2013-ban felkerültem a “nagy” városba Budapestre, ahol megkezdtem a Budapest Gazdasági Egyetemen az éveimet (kereskedelem-marketing szakon). 2018-ban pedig sikeresen államvizsgáztam, kereskedelmi logisztika szakirányon. A szakdolgozatom témája  a kisállatok szállítása a légi közlekedésben, amely elindította bennem a vállalkozás alapját. Jelenleg habilitációs kutyakiképzői tanfolyamot végzek, mellyel jobban bele szeretnék látni a kutyás élet más-más területeire is és gyarapítani a kutyakiképzéssel kapcsolatos tudásomat. 2020-ban végre valóra válthatom régóta dédelgetett álmaimat a cég formájában, mellyel elsődleges célunk a tenyésztők segítése, hogy a kis kutyák eljussanak az új gazdikhoz és remélve, hogy a cég hozzáállása segít a felelős és tudatos kutyatartást még jobban megértetni az emberekkel.

“A kutyák nem a teljes életünk, de ők teszik teljessé az életünket.” – Roger Andrew Caras